Jégcsepp 2018

Maradék cukortartalom: 168 g/l

Ennek a különleges bornak az alapanyaga Szent-András napjának fagyos reggelén az abaújszántói Kassaváros dűlőből került a présbe, amikor a hőmérő – 10, a mustfokoló pedig 31 fokot mutatott.

Kategória:

Leírás

Jégbor? – kérdezhetnék. Az évjárat adta, hosszan vártuk az aszúsodásra, hiába. Kísérleteztünk, célunk egy mézes, virágos kései hárslevelű bor volt. Aztán jött egy kemény fagy, András napján.

Tetszik vagy sem, ez jégbor, akkor is, ha Tokaji. Éltünk az évjárat adta lehetőséggel, a mi életünkben talán nem is lesz több ilyen alkalom. Ezért érdemes eltenni egy-egy palackkal ebből az évjáratból, de kóstolni sem utolsó élmény.

Sok-sok tiszta gyümölcs és törökméz brutális édességgel, ausbruchos szerkezet. Botritisztől mentes tisztaság jellemzi, ízben őszibarack, alma, körte ismerhető fel.
—————————————————————

Jégbor nem születik túl gyakran minálunk. A Palkó Pince Jégcseppjéhez András-napkor szüretelték a szőlőt, – 10 fokban. Az eredmény egy kedves, szerethető édes bor…

A halvány aranyszínű bor lomhán mozdul a pohárban. Édes tónusú illata kedves, de nem igazán intenzív. A mézes, akácvirágos jegyek mellett van benne egy kis esővizes, köves jelleg is.

Kóstolva selymes textúrájú, kifejezetten kellemes. A cukortartalom magas, de a savak jó alapot adnak, az alkoholtartalom mértéktartó. Szájban üde, még sok benne a primer gyümölcsösség. Piros nyári almás, naspolyás, őszibarackos, körtés, birses jegyek keverednek egy kis mézes, aszalt gyümölcsös, szörpös jelleggel, de semmiből nincs sok. Jól iható, kedves bor, lépes mézes, aszalt körtés, aszalt barackos jegyekkel búcsúzik.

Jó arányainak és kellemes édességének köszönhetően ez a bor tökéletes kísérője lehet túrós édességeknek, palacsintának, de akár csípős ázsiai ételek mellett is megállja a helyét.

(86 pont)
2020. január 21-én kóstoltuk.
Szabó Edit, Borsmenta Blog